2025. szeptember 10. – Évközi 23. hét, szerda

Évközi 23. hét, szerda – Lk 6,20-26

Boldogok vagyunk-e? Tudjuk-e, hogy mi adja meg, illetve mi akadályozza meg a boldogságunkat?

A boldogság vágya minden ember lelkében ott van. A boldogtalanságba pedig nem lehet beletörődni, fáj, kínoz, megbetegít. Az életöröm hiánya depresszióssá tesz, kétségbeesésbe kerget.

A filozófusok, valamint a teológusok véleménye szerint a boldogság egyrészt használhatatlan cselekvési elv, másrészt a földi boldogság csupán látszat-beteljesedés az Isten által adható üdvösséghez képest. Ennek ellenére „Minden ember boldog akar lenni”, olyan, aki a szíve mélyén megelégedett, akinek nincsenek beteljesületlen vágyai. De ehhez két nagy problémára lenne szükséges  megoldást találni: a szenvedésre, valamint a halálra.

Aquinói Szent Tamás szerint „A boldogság
az értékeknek és szeretett személyeknek
az elvesztés félelme nélkül való birtoklása, és
az a bizonyosság, hogy az értékek soha nem fogynak ki,
a szeretett személyek pedig halhatatlanok.”

Ebből két tény következik:
1. Pusztán a földi értékek nem adnak boldogságot. 
2. Örök élet, valamint Isten nélkül nincs boldogság.

Vörösmarty Mihály is fölteszi a kérdést: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? Hír? Gyönyör? Legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, és nem fogja tudni, hogy van szívöröm”. Széchenyi István mondta: „Csak az önös hibázza el az életét”. Mert az önző ember boldogtalan.

Általában jobban ismerjük Jézusnak a nyolc (vagy kilenc) boldogságról szóló tanítását, mint a mai Lukács evangéliumban felsorolt négyet. De mindegyik szerint  egyedül Isten képes megadni az embernek a boldogságot. Boldogtalanok azok, akik ebben az életben akarják megtalálni a boldogságukat, ugyanakkor nem hisznek az örök életben. Csupán azok lehetnek boldogok, akik napi problémáikban, szenvedéseikben sem feledkeznek meg arról, hogy az Isten szeretetre, valamint boldogságra teremtette az embert.

A földön a szeretet, illetve a boldogság összetartozik a kereszttel, az áldozattal. Mert a szeretetből fakad a boldogság, a szeretet mértéke pedig az áldozat. Az áldozat viszont mindenkor fáj. Ha nem szeretek valakit, nem hozok érte áldozatot. Ha kicsit szeretek valakit, kevés áldozatra vagyok hajlandó érte. Ha nagyon szeretem a másikat, akkor nem méricskélek, hanem minden áldozatra hajlandó vagyok. De értelmét veszítené minden áldozat, illetve szenvedés, ha úgyis meghalunk, ezzel pedig mindennek vége lenne.

Minden szentmisében mondja a pap, amikor áldozás előtt felmutatja a Krisztus Testévé átváltoztatott Szentostyát: „Boldogok, akik meghívást kaptak (a Mennyei Atyától Fiának) a Báránynak a lakomájára”: Ő szeretetből nemcsak meghalt értünk, hanem föl is támadt a halálból, valamint nekünk is örök életet ad.

A boldogság biztosítéka tehát maga az Isten. Nyugtalan, vagyis boldogtalan a mi szívünk, amíg Benne meg nem találjuk a boldogságunkat (ahogyan Szent Ágoston is mondja).

***

Kép: A Boldogmondások Temploma Izraelben
Forrás: Wikimedia Commons