2026. június 7. – Úrnapja – templomunk hírei

Szeretettel hirdetjük, hogy

1. Júniusi „szent három napot” tartunk a most következő hétvégén:

      • Ágoston atya Jézus Szíve péntekén, június 12-én 16.00-kor mutatja be aranymiséjét, együtt adunk hálát minden jótéteményéért az Úrnak.
        • A Szent Szív-felajánlást az ünnep előestéjén, a vesperás keretében végezzük.

      • Szent Antal ünnepén, június 13-án a kolozsvári ferences kollégium felújítására gyűjtünk, amely a magyar kisebbség képzésének egyik bázisa. Adakozással szeretnénk követni nagy szentünk példáját.
        • A szent ereklyéjét a reggeli dicséret keretében helyezzük ki.

      • A bérmálásra június 14-én, vasárnap 18.30-kor kerül sor, amit Mohos Gábor püspök szolgáltat ki közel 20 felnőttnek.
        • A vesperás ezen a napon elmarad.

      2. A Praetorius Kamarakórus hangversenye lesz június 13-án, szombaton 19.30 órától Kéringer László és Déri Balázs közreműködésével.

      3. Megjelent a Ferenciek Tere újság, a padok elejénél lévő polcon érhető el.

        4. Hétköznapokon, a 20.00 – 22.00 közötti szentségimádást kedden az Irgalmas Jézus Imacsoport, csütörtökön a bérmálkozók, pénteken az Aprószentek Imacsoport tagjai vezetik.