2026. május 24. – Pünkösdvasárnap
ApCsel 2,1-11; Jn 20,19-23
Hogyan ünnepeljük az Egyház születésnapját?
Amikor Jézus a feltámadása utáni 40. napon utoljára jelent meg tanítványainak, „megparancsolta nekik, hogy Jeruzsálemben várjanak az Atya ígéretére” (ApCsel 1,4), és megígérte, hogy „Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). Ez történt a Jézus feltámadása utáni 50. napon. Ezért a Pünkösd neve: Pentecostes, vagyis az ötvenedik nap.
Azon a napon az apostolokat valóban eltöltötte az erő. Magatartásukban óriási változás állt be. Az előzőleg bezárkózó, remegve félő apostolok bátran kiálltak a nép elé, Péter beszéde pedig már arról tanúskodott, hogy megértették Jézus keresztjének a titkát, valamint elkezdték teljesíteni a Jézustól kapott missziós parancsot.
Pünkösd ünnepének ez a missziós parancsa azonban nemcsak arra az egy napra, továbbá nemcsak az apostoloknak szólt. Ma is, ránk érvényes, nemcsak egy napig, hanem egész életünkre. Jézus nekünk is adja Szentlelkét, valamint vele együtt a megújult élethez szükséges lendületet, lelkesedést, illetve a kitartáshoz szükséges erőt.
Keresztes Szent János írja, hogy: „az ember annyit kap Istentől, amennyit vár tőle”. Kérnünk kell, hogy csoda történjék velünk, illetve bennünk! Szent Ágoston véleménye szerint mi nem tudjuk megváltoztatni magunkat, másokat sem, a Szentlélek segítségével viszont igen! Anthony de Mello indiai jezsuita paptestvér írja egyik lelkigyakorlatos könyvében, hogy: „Az a Lélek elleni igazi vétek, ha valaki már nem hisz abban, hogy a Szentlélek képes a világot vagy őt magát megváltoztatni. A Szentlélek megmutatta nekünk, hogy számára semmi sem lehetetlen.” (Kapcsolat, Korda, Kecskemét, 2004. 13-14.)
A ma hallott evangélium tanúsága szerint az apostolok már Jézus feltámadása utáni első megjelenésekor megkapták személyesen Jézustól a Szentlelket a bűnök megbocsátására. Ekkor történt a bűnbocsánat szentségének a megalapítása. (V.ö. Jn 20,23) (Ezt a bűnbocsátó hatalmat adták tovább az apostolok, valamint az utódaik a papszentelésben, hogy mindnyájunk élete folytonos megújulás, állandóan ismétlődő lelki újjászületés legyen.)
Jézus a Szentlélek által teljesíti minden ígéretét, melyek között az a legnagyobb, hogy Ő, valamint az Atya velünk van mindennap a világ végéig. A megváltásnak ez a gyümölcse csupán a Szentlélek által valósulhatott meg: a Szentlélek nemcsak az Atyát, valamint a Fiút kapcsolja össze, hanem Isten gyermekeit is, az Atyával és a Fiúval.
Jézus azt ígérte, hogy az Atya megadja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle (v.ö. Lk 11,13). Teljes bizalommal kérjük tehát a Szentlelket: Jöjj el, Szentlélek Úristen! Megbocsátó irgalmaddal, valamint a belénk öntött szereteteddel teremts újjá bennünket, hogy Általad újjászületve elmúljanak a félelmeink, valamint mi is újult erővel eltelve Krisztus tüzes lelkű tanúságtevői legyünk a világban, hogy így Általad szüntelenül megújuljon a világ is! Ámen!
***
Kép: Pünkösd – Bambergi Apokalipszis, részlet (11. sz.) – ismeretlen mester – Staatsbibliothek Bamberg
Forrás: Wikimedia Commons






