2026. május 25. – Pünkösdhétfő

Pünkösdhétfő – 2018 óta Ferenc pápa óhaja szerint a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának emléknapja – ApCsel 1,12-14; Jn 19,25-27

Hogyan fogadjuk a szenvedéseket?

A Szűzanya a mai evangéliumban Fájdalmas Anyaként áll előttünk.

A fájdalmat, a szenvedést szeretnénk kiküszöbölni az életünkből. Az igazság azonban az, hogy soha nem tudjuk teljesen kiiktatni. Édesanyánk vajúdásával kezdődik az életünk, általában haláltusával fejeződik be. Életünk során is vannak elkerülhetetlen testi-lelki szenvedések, amelyek próbára teszik türelmünket, reményünket, szeretetünket, néha talán még a hitünket is…

Kudarcra van ítélve az a társadalom, amelynek az a törekvése, hogy kiirtsa a szenvedést. Nehéz elfogadni, hogy minden szenvedést nem lehet elkerülni.

Szent János apostol azt írja, hogy: „Jézus keresztje mellett ott állt anyja”. Ő nem hagyta egyedül Jézust szenvedése idején. Ő Fiának a szenvedését nem egyszerűen csak megfigyelte, mint egy külső szemlélő, hanem maga is részt vett benne. Mária is szenvedett, amikor követte Jézust a keresztúton, a végén pedig ott állt a keresztje alatt. 

Gondolhatjuk, hogy amikor Jézus a keresztről szemlélte anyjának fájdalomtól elgyötört arcát, szerette volna őt vigasztalni, hogy enyhítse anyja szenvedését. Abban a tragikus pillanatban az isteni, valamint az emberi szeretet egyesült. Akkor Jézus Jánosra bízta anyját, valamint anyjára bízta a szeretett tanítványát, vele együtt pedig minket is. Mellettünk is ott áll Mária, amikor leginkább szükségünk van rá, különösen a kísértéseinkben,  a szenvedésünkben, valamint halálunk órájában is

Isten boldogságra, örömre teremtett minket, de földi életünkben még alá vagyunk vetve a szenvedésnek, életünk végén pedig a halálnak. Jézus részvéttel nézi a mi szenvedésünket is. Minket is az ő anyjára bíz. Ne feledjük, hogy a Fájdalmas Anya, illetve a Boldogságos Szűzanya ugyanaz a személy. Ő nekünk szerető égi édesanyánk, aki előttünk ment el oda, ahol már nem lesz többé szenvedés, sem halál, sem gyász, hanem csak véget nem érő boldogság. Ő ebben az égi hazában imádkozik értünk „most és halálunk óráján”, ahogy gyakran imádkozzuk az Üdvözlégy Mária kezdetű imádságunkban.

Jézus nem kívülről nézi a mi szenvedésünket. Ahogyan Urunk mennybemeneteléről szóló prefációban imádkozza a pap a szentmisében: „Ő nem azért távozott, hogy magára hagyja az esendő embert”. Máté evangélista Jézusnak a földön elhangzó utolsó mondatával fejezi be evangéliumát: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. (Mt 28,20). Velünk van a szenvedésünkben, így Pál apostol páldájára testünkben kiegészíthetjük azt, „ami Krisztus szenvedéséből hiányzik” (vö. Kol 1,24).

Ne feledjük, hogy földi szenvedésünk csak átmeneti! Az a remény éltessen, valamint vigasztaljon minket, hogy örök boldogság vár ránk! Mert ha Krisztussal együtt szenvedünk, akkor Vele együtt meg is dicsőülünk (vö. Róm 8,17).

***
Kép: Quinten Massys – Piedad, részlet (1510) – Sevillai katedrális
Forrás: Wikimedia Commons CC BY-SA 4.0