Szeptember 9. Évközi 23. hét, csütörtök

Évközi 23. hét, csütörtök – Lk 6, 27-38

Hogyan viszonyulunk ellenségeinkhez?

Sokszor nem lehet pontosan tudni, hogy mi váltotta ki az ellenségeskedést, amely sok esetben valamilyen félreértéssel kezdődik. Aztán elindul egy folyamat, amikor a helyzet egyre rosszabbodik, és amelyet ördögi körnek is nevezhetünk. Csak az hozhat megoldást, ha valaki a sorozatos bosszúállás helyett a szeretetet és a megbocsátást választja.

Erre csak azok képesek, akikben tudatosult Istennek irántunk való irgalmassága, bocsánata, és az irgalmasságot mindennap gyakorolják a legkisebb közösségükön belül. Mivel az ellenségszeretet csak az Istennel való közösségből tud táplálkozni, ezért mindenek fölött ennek erősítésére törekedjünk!

A célunk sohasem a magunk igazának a bizonyítása legyen, hanem a másik (az ún. „ellenség”) megnyerése az igazságnak, a szeretetnek!