2025. szeptember 25. – Évközi 25. hét, csütörtök
Évközi 25. hét, csütörtök – Lk 9,7-9
Mi kinek tartjuk Jézust, valamint szeretjük-e Őt?
Életünknek mindössze két fontos kérdése van, melyre életünk minden napján szükséges keresnünk az egyre személyesebb, valamint egyre pontosabb választ, hogy kinek tartjuk Jézust, illetve hogy szeretjük-e Őt?
Jézus korában az emberek sok mindent gondoltak Jézusról, de kitűnt, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a lényegét tekintve kicsoda Ő (pl. hogy a Mennyei Atya Fia, hogyan, illetve miért jött a világba, stb.).
A Heródes környezetébe eljutott tudósításokban közös, hogy a nép szerint Ő az a próféta, akit a végső idők eljövetele előtt vártak. De azt senki sem merte állítani, hogy Isten új prófétát támasztott Benne. Csupán arra gondoltak, hogy valamelyik régi próféta közül valaki újra megjelent.
Heródes nem hitt a feltámadásban, valamint abban sem, amit a mennybe ragadott próféta (Illés) megjelenéséről rebesgettek. De az kérdés foglalkoztatta, hogy kicsoda Jézus?
Jézus tanításának, valamint tetteinek a híre arra ösztönözte Heródest, hogy keresse a Jézussal való személyes megismerkedés lehetőségét. De csupán kíváncsiságból, valamint félelemből akart Jézussal találkozni. Kíváncsi volt arra, hogy ki lehet az az ember, aki csodatevő erővel rendelkezik. Tartott attól, hogy egy népszerű, hatalommal rendelkező személy, aki elragadhatja tőle uralmát. Ezért mindenképpen látni akarta Őt, szeretett volna beszélni Vele, személyesen akart tanúja lenni egy csodájának. Azt remélte, hogy saját tapasztalatai révén eljut Jézus megismerésére.
A találkozás néhány nappal Jézus halála előtt megtörtént, amikor Pilátus elküldte Jézust hozzá. Heródes akkor is valamilyen csodát várt, de Jézus szóra sem méltatta. (vö. Lk 23,6-11).
Mi tudjuk, hogy semmiféle külső tudományos kutatás, kísérleti vizsgálat, elemzés nem vezet el Jézus megismerésére, csupán a hit útja. Őt nem a „test és vér” nyilatkoztatja ki nekünk. Ez Isten ajándéka.
De akkor mi a teendőnk?
Mindenek előtt hittel, bizalommal hallgassuk Őt!
Azután az ő tanításának, valamint tetteinek ismeretében tegyük, amit Ő mond!
Miután pedig egészen közeli, személyes kapcsolatba kerültünk Vele, adjunk hiteles, valamint személyes választ életünk első, legfontosabb kérdésére, hogy kicsoda Ő nekünk? Számíthatunk arra, hogy nekünk is részünk lesz abban a kinyilatkoztatásban, amit minden igazi Krisztus-követő megkap.
Ha jó választ adunk arra a kérdésre, hogy kicsoda nekünk Jézus, akkor erre válaszul meg fogjuk hallani azt, juk, hogy Ő kinek tart minket. Ezt követően már csupán annyi a dolgunk, hogy elfogadjuk, illetve igyekszünk teljesíteni azt a hivatást, amelyet Ő szán nekünk.
Menjünk oda, ahová Ő hív, illetve küld, valamint tegyük mindig azt, amit Ő mond! Akkor tapasztalni fogjuk, hogy Ő jelen lesz bennünk, valamint az ő jelenlétét rajtunk keresztül megtapasztalják azok is, akikkel együtt élünk.