2025. szeptember 26. – Évközi 25. hét, péntek

Évközi 25. hét, péntek – Lk 9,18-22

El tudjuk-e fogadni a szenvedő Krisztust?

Tegnap is foglalkoztunk életünk két, igazán fontos kérdésével, hogy kinek tartjuk Krisztust, illetve hogy szeretjük-e Őt?

Ma lehetőséget kapunk arra, hogy az első kérdésre ismét válaszoljunk. Máté evangéliumából tudjuk, hogy ha igaz választ adunk arra, hogy kinek tartjuk Krisztust, akkor megmondja, hogy Ő kinek tart minket.

A hiteles válaszadásban segítségünkre lehetnek a közelmúlt ünnepei (Fájdalmas Szűzanya, a Kereszt felmagasztalása, Szent Ferenc sebhelyei). Vajon hiszünk-e az értünk szenvedő Krisztusban, aki „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8)? Elfogadjuk-e, hogy Ő bennünk folytatja szenvedését ennek a földi világnak a végéig?

Szent Lukács a mai evangéliumi szakaszban egy fontos körülményre hívja fel a figyelmünket. Jézus azután tette fel a kérdését, hogy „egyedül imádkozott”. Neki is imádságra volt szüksége, hogy elfogadja a küldetésétől elválaszthatatlan keresztet. Ezért imádkozott a Színeváltozás hegyén, később pedig a Getszemáni kertben.

Nekünk is az ő igéjének imádságos hallgatására, valamint az Eucharisztia ünneplése által a Vele való egyesülésre van szükségünk ahhoz, hogy Pál apostollal együtt teljes szívvel tudjuk mondani: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24). Egyedül a bensőséges, személyes imában ismerhetjük, illetve tanulhatjuk meg, hogy kicsoda nekünk Krisztus. Mert ahogyan Péter sem a maga erejéből adott hiteles választ Jézus kérdésére („nem a test és a vér” nyilatkoztatta ezt ki neki – vö.: Mt 16,17), úgy nekünk is isteni segítségre van szükségünk, hogy elfogadjuk, hogy: „Az Emberfiának sokat kell szenvedni.”

Ne féljünk a fölöttünk őrködő Istentől! Ő nem mér ránk erőinket meghaladó szenvedéseket! Az ő Fiának keresztjét minden emberi félelem kellős közepén állította fel. Jézus lett minden emberi félelem feloldója, Benne ott van az Atya, Benne összeér az ég a földdel, az érthető, valamint az érthetetlen, a távoli, illetve a közel való. Nem csupán Benne van az Isten, hanem a mi szívünkben is, Akit magunkban hordozva így lehet megszólítani: „Atyám”.

A bennünk élő Jézus képes feloldani félelmeinket, valamint szorongásainkat. Ő a mi orvosságunk, az egyetlen menedékünk, oltalom a félelmeinkben, az életünkben, a halálunkban. Ő az egyetlen villámhárító, amely levezeti félelmeinket.

Jézus itt van ma is, kettős megterített asztalával. Figyeljünk Rá, adjuk oda Neki magunkat, majd pedig vegyük Őt magunkhoz! Engedjük, hogy átváltoztasson minket önmagává! Legyünk eggyé Vele!