2026. április 12. – Húsvét II. vasárnapja

Húsvét 2. vas. (Apcsel 2, 42-47; 1Pt 1, 3-9; Jn 20,19-31)

2000-től „Irgalmasság vasárnapjának” nevezzük. 

2002 óta ezen a napon teljes búcsú nyerhető, melynek feltételei: gyónás, áldozás, imádság a pápa szándékára. 

– Mit jelentenek számunkra Jézus sebei? 

Vannak, akik szerint jó, hogy Tamás apostol nem hitte el mindjárt Jézus feltámadását, mert így van egy erős bizonyítékunk arra, hogy az apostolok nem képzelődtek. Csakhogy Jézus nem így látta a dolgokat. Nem dicsérte meg Tamást a hitetlensége miatt, hanem szemére vetette hitetlenségét. Mert Tamás hallott arról, hogy Jézus feltámadt, de nem akart hinni a tanúknak, ahhoz viszont nem volt kedve, hogy Péter és János példájára elfusson az üres sírhoz, hogy személyesen is meggyőződjék róla.
Tamás apostol nem abban lehet a példaképünk, hogy kételkedett, hanem abban, hogy mégiscsak megtalálta az utat a többi tanítványhoz, valamint ott, a tanítványok közösségében erősödött meg hitében, mert ott várt rá Jézus.

Hálásak lehetünk Tamás apostolnak azért, mert Jézus sebeit, szenvedésének a jeleit kívánta, hogy ezekből ismerje fel, hogy valóban Jézus az, nem pedig valaki más. Jézus sebei mindig nyitva maradnak, mint Isten irántunk való hűséges szeretetének a bizonyítékai. Ezekkel a sebekkel Isten az örök szenvedés, az örök áldozat helyévé szenteli Krisztus feltámadott testét, az Egyházat. Így a mi földi életünkben minden seb helyet, értelmet, sőt vigaszt, örömet talál, mert a mi testünkben kiegészíthetjük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből (vö. Kol 1,26). 

Az Apostolok cselekedeteiből vett részlet a hívek kezdeti közösségének életét úgy mutatja be, mint akik „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban” (2,42). Az Egyházhoz való tartozás lényeges vonásai már itt megmutatkoztak. Az apostolok tanítása, irányítása hozta létre a közösséget, amely a szentmiséből, valamint az imádságból élt. A feltámadt Krisztusba vetett hit tartotta össze a közösséget, ez adott olyan erőt, amely rendkívüli erőfeszítésekre is képessé tette őket. 

Amikor II. János Pál pápa a „Vasárnap megszentelése” kezdetű apostoli levelében a vasárnapi szentmisének közösségben való részvételéről írt, idézte a Diocletiánus császár idejében vértanúságot szenvedettek szavait: „Minden félelem nélkül ünnepeltük az Úr vacsoráját, mert azt mi nem hagyhatjuk el… Mi nem élhetünk az Úr vacsorája nélkül.” 

Nekünk is minden vasárnap Urunk halálának és feltámadásának közösségi megünneplésére van szükségünk ahhoz, hogy élő maradjon bennünk a kegyelem. Itt személyesen találkoznunk a Feltámadott Krisztussal, aki megajándékoz minket a Szentlélekkel, akitől erőt kapunk ahhoz, hogy megőrizzük az új életet, amiről a szentlecke ír. Segítséget kapunk ahhoz is, hogy a mi sebeink az Isten iránti szeretetünk kifejezései legyenek.

Minden szentmise végén mi is küldetést kapunk, hogy tegyünk tanúságot arról, hogy Krisztus feltámadt, hogy Ő velünk, sőt bennünk van!

***
Kép: Wilhelm Marstrand – Hitetlen Tamás, részlet (1870) – Randers Kunstmuseum / Dánia
Forrás: Wikimedia Commons