Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony

Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony  (Mal 3,1-4; Lk 2,22-40)

Ma arra emlékezünk, hogy negyven nappal Jézus születése után Mária bemutatta gyermekét a templomban. Lelkében átadott mindent, ami emberi bizonytalanság és félelem volt benne a jövővel kapcsolatban. Istenre bízta önmagát, sorsukat.

A mai ünnep magyar neve – („Gyertyaszentelő Boldogasszony”) – arra utal, hogy ez a nap a Fény ünnepe. Az Úr tüzet, fényt hozott a világ sötétjébe és annak a lelkébe, aki átadja önmagát és mindenét Istennek. A mai ünnep arra hív, hogy adjuk át szívünket – és mindazt, ami benne van – Istennek.

Vizsgáljuk meg, hogy milyen félelmeink és gondjaink vannak! Bízzuk ezeket Istenre, és kérjük, hogy ragyogja be szívünket Krisztus világossága!

——————————————————————–

Hallottuk, hogy Malakiás próféta mit írt a Messiásról: ki tudja majd elviselni az Úr jövetele napját? És hogy: Ő majd megtisztítja, megnemesíti őket, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.

Mi sem bizonyítja jobban a megtestesülés minden értelmet és képzeletet felülmúló csodálatos titkát, hogy a Messiás nem ítélkezni jött, hanem a bűntől való szabadulást hozott. A prófétai várakozással ellentétben az Úr eljövetele nemhogy rettenetes és félelmetes, de még csak látványos és feltűnő sem volt. Ilyen volt a születése, de a templomba való bemutatása is, amelynek Márián és Józsefen kívül mindössze Izrael két igaz embere volt a tanúja, akikről azt írta Lukács evangélista, hogy „Izrael vigaszára vártak”, és a Szentlélek lakott bennük.

Ma az agg Simon példáját állította elénk az evangélium. Ha készek vagyunk arra, hogy nemcsak a karjainkba vesszük Jézust, hanem be is fogadjuk ÍŐt, vagyis Istennek átadjuk életünket, akkor bennünk is felgyullad az ő isteni Tüze: mindig velünk és bennünk lesz az Isten.

A mai nap a Jézussal való találkozás ünnepe, amelyben Isten végtelen gyöngédsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Az Úr Jézus mindenben sorsközösséget vállalt velünk, bűnös és szenvedő emberekkel, olyannyira, hogy bennünk akar élni. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Úgy akar megtisztítani, hogy vállalta a kísértést is, hogy segítsen minket a kísértések legyőzésében. „Mivel ő maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.” (Zsid 2,18.)

Amikor II. János-Pál pápa 1997-től kezdve február másodikát a megszentelt élet napjává avatta, elrendelte, hogy a szerzetesek ezen a napon újítsák meg fogadalmaikat. Ebben azt vállaljuk, hogy a keresztségben tett ígéretünk minél tökéletesebb megvalósítására törekszünk. A pápa akkor arra is felszólított minket, hogy minden hívőt emlékeztessünk a keresztségben kapott hivatására, mely szerint mindegyikünknek templommá kell lennünk. Engedjük, hogy bevonuljon Krisztus! De ehhez a Szentlélek működése által megtisztítva kell lennünk az ő templomává, = az Istennel és az emberekkel való találkozások színhelyévé!