In memoriam Gergely Ferenc: Kaposi Brúnó orgonaestje

2024. augusztus 24.  19.00 – Kaposi Brúnó orgonazenés áhítata
 
Dupré: Le monde dans l’attente du Sauveur (op. 23 Symphonie Passion-ból)
Bach: c-moll Passacaglia BWV 582
Bach: Vater unser im Himmelreich BWV 682
Reger: Fantasie und Fuge über B-A-C-H op. 46
 
 
Kaposi Brúnó, magyar orgonaművész, egyházzenész 1995-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a würzburgi Zeneművészeti Főiskolán, Németországban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte egyházzene (BA, MA) és orgona szakon (BA, MA). Tanárai Christoph Bossert, Fassang László, Szabó Balázs voltak. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának másodéves hallgatója orgona programon. A würzburgi főiskolán 2019-ben kiemelkedő művészi tevékenységért DAAD-díjjal
tüntették ki. Magyarországon két alkalommal is elnyerte a Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat. Számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt – többek között Christophe Mantoux, Martin Sturm, Frédéric Blanc és Sietze de Vries vezetése alatt.

2020 óta a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templom egyházzenei igazgatója, orgonaművésze és karnagya. Orgonajátékában a hangszer rendszeres koncertszerű megszólaltatása mellett a stílushű improvizáció is kiemelkedő szerepet kap. Emellett folyamatosan kísérletezik az orgonás kamarazene repertorjának bővítésével saját átiratok készítésével. Partnerei ebben a fiatal generáció kiemelkedően tehetséges muzsikusai – többek között Bíró Zsofia, Khorossy-Khayll Csongor, Lökösházi Mária, Seidl Dénes, Tomasz Máté. Karnagyi működésében fontos szerepet kapnak az előadott repertoárhoz stílusban igazodó saját zeneművek, eldolgozások.
Több nagyszabású misekompozícióját mutatták be sikerrel a templomban. In terra pax c. vegyeskari művével a 2023-as veszprémi Pueri Cantores zeneszerzési verseny
harmadik helyezést ért el.
 
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola orgona-, zongora-, és korrepetitor tanára. Aktív koncerttevékenységet folytat szólistaként és különböző kamara formációkban a magyar egyházzenei élet kiemelkedő színterein (Mátyás-templom, Szent István Bazilika, Veszprém, Pannonhalma) és nemzetközi porondon is (Stuttgart, Erfurt,
Würzburg). Fellépésein az orgonaművek és átiratok mellett gyakran szólaltat meg rögtönzéseket.