Lelkipásztori beszámoló – 2025

Belvárosi Ferences Templomigazgatóság 1053 Budapest, Ferenciek tere 9.
https://pestiferencesek.hu/
11600006-00000000-40682275                           

LELKIPÁSZTORI BESZÁMOLÓ – 2025

Vasárnap zártuk a helyi egyházakban a jubileumi szentévet, amely során templomunk a búcsúnyerés egyik kiemelt helye volt Főegyházmegyénkben. Sokakat lehetett látni a búcsús-keresztnél vagy éppen a mellékoltároknál – a kiadott füzet segítségével – imádkozni, de a peremkerületek plébániáiról csoportok is érkeztek hozzánk, ugyanezzel a céllal. Lelkipásztori szolgálatunk ehhez a péntekenkénti folyamatos gyónási lehetőség biztosításával csatlakozott. A kegyelem idejét éltük, részünk volt a békében, s a mérhető mutatók is arról tanúskodnak, sokak merítettek ebből erőt templomunk közösségében. Az eltelt naptári évet összegezve ugyanis megállapíthatjuk, ismét emelkedést mutattak az áldozási számadatok: idén ez 172.500 körül lehetett, ami a tavalyihoz képest 12.000-rel több, és megelőzi a járvány előtti időszak 155.000-es legmagasabb mérőszámát. A gyónások tekintetében ilyen konkrétumokkal nem, inkább csak érzésekkel és következtetésekkel tudunk élni, miszerint az áldozások számának növekedése párhuzamos lehet a gyónók számának emelkedésével. Persze, ezek nem puszta adatok számunkra, hanem világos útmutatói a templom profiljának és küldetésének, erre a két pillérre: a gyóntatásra és a szentmisére tudjuk és kell építenünk e hely küldetését és saját karizmáját a magyar egyház életében. Ugyanakkor új közösség is alakult az idén, a régiek működnek, s közel 40 személy készül a beavató szentségek – keresztség, bérmálás, Eucharisztia – vételére. 2025-ben 10 keresztelő, 12 bérmálkozó, 2 esküvő, 10 temetés volt.

Mindezekhez odaadásban és stabilitásban kiszámítható, gyóntatói szempontrendszerében egységesnek mondható papság van jelen templomunkban, akik közül azokat, akik nem rendi közösségünkhöz tartoznak, külön köszönet illetti, hiszen ők egyéb kötelességeik mellett vállalnak plusz áldozatot a gyónók érdekében. Nélkülözhetetlen tartóoszlopot jelentenek dolgozóink és önkénteseink: a liturgikus szolgálatot teljesítők, kántorok és énekkarosok, az előimádkozók, a sekrestyések, az irodista, a gondnok, a konyhások, takarítók, őrök, az oltárok, a szentruhák rendben tartói, a szentségimádások szervezői vagy éppen a hitéleti csoportok vezetői, kezdeményezések szervezői, a kommunikációs munkatársak. Az a 10 fős szerzetesi közösség, amely itt él és próbálja megtestesíteni az evangéliumi életet, mintegy kiterjesztett karként tekint minden, a szolgálatunkba bekapcsolódó személyre. Mindannyiuknak adjon az Úr benső békességet!

A Szent Antal-persely adományaiból sok családot, diákot, rászoruló szegényebb szerzetesközösségeket tudtunk segíteni, Szent Antal-napi adományaitokból pedig egy életvédő kezdeményezést támogattunk. Pályázatokból keretet biztosítottunk a fiatalok assisi és lengyelországi zarándoklatához, a két előtéri oltár restaurálásához, zenei életünkhöz, amiért köszönet illeti az V. kerületi Önkormányzatot, a különböző társadalmi és állami hatóságokat, egyéni adakozókat. Idén se tudtunk nekiállni a templomtető cseréjének, mert az a károsodások miatt közel félmilliárd forintba kerülne. Ugyanakkor rendezettebbé tettük a folyosói mellékhelyiségeket, sikerült megoldani a templom levegőcseréjét, a harangozó és audiovizuális rendszer felújítását, az eddig szekrényben tárolt ereklyéket pedig a főoltáron helyezhettük el a kialakított ereklyetartó szekrényben. Emlékezetes esemény volt az eperjesi és a hajdúdorogi érsek liturgikus szolgálata, amikor a 20. század boldoggá avatott magyar vértanúinak ereklyéit helyeztük el az előcsarnokban, Isten Szolgája Hajnal Zénó atya újratemetése Udvardy György érsek úr vezetésével, a homlokzati emléktábla avatása Köves Slomó rabbival, amely felidézi a kolostor tagjainak hősies helytállását az 1944 –1945. évben vagy éppen a zarándoklatok Pál atyával. Négyes ezüstmisét ünnepelhettünk, s kezd kialakulni a konferenciabeszédek új közege.

E megszentelt időszak gyümölcseként a jövőben is fenntartjuk a pénteki egésznapos gyóntatás rendjét, illetve az engesztelés most kialakult pontját, a padok kezdeténél található keresztet, a szenteltvíztartóval együtt. Ugyanitt hamarosan lehetőséget biztosítunk arra, hogy imaszándékokat lehessen elhelyezni, amelyeket egyik rendtársunk imádságban fog hordozni, illetve közös szentmisét mutatunk be ezekre a kérésekre minden héten. Hamarosan megemlékezünk Balázs atya 80. születésnapjáról, februárban templomunkban veszi át Pál atya a Parma Fidei-díjat, Jézus Szíve ünnepén pedig Ágoston atya aranymiséje lesz. Az első félévben szeretnénk elvégezni a sekrestye felújítását, egységes miseruhák beszerzését, a templom és a rendház építéstörténetének megírását, ami például a tetőcsere esetleges későbbi engedélyeztetéséhez szükséges.

 A templomi élet főbb jellemzőinek ismertetése mellett ebben az évben is szeretném figyelmeteket ráirányítani egy nagyobb összefüggést mutató kérdésre, mégpedig az élet és a személy tiszteletének fontosságára, felidézve azt, hogy január 1-je egyben a béke világnapja a katolikus közösségben, ami a háború árnyékában különösen is hangsúlyos alkalom ebben az évben, s amit a következő szavakkal foglalhatunk össze: A béke mindig az igazság műve és az irgalmasság megvalósulása (KEK 2304.).

Jézus megtestesülése megerősíti az ószövetségi tanítást: Isten képére és hasonlatosságára teremtett minket, s hogy az ember értékét léte adja, ezért azt óvnia kell az egyháznak és a társadalomnak a fogantatástól kezdve a halálig, az emberi élet minden szakaszában. Teréz anya ezt a következő drámai mondatokkal tette meg 1979-ben, a Nobel-díj átvételekor: A béke legnagyobb pusztítója ma az abortusz, mert az háború a gyermek ellen… Ha elfogadjuk, hogy egy anya még a saját gyermekét is megölheti, hogyan mondhatnánk az embereknek, hogy ne öljék meg egymást? – s mindezekhez hozzátehetjük az azóta kialakult hadviseléseket: az eutanáziát, a gyermektelenség kérdését áthidalni akaró természetellenes technikákat vagy éppen a nemi identitást nevelési és orvosi eszközökkel megrontó próbálkozásokat.

A szentszéki megnyilatkozások állítják, ezekben a kérdésekben az egyházon belül is törésvonalak mutatkoznak, mi pedig hozzátehetjük, mégpedig ugyanazon közösségek között, amelyek elfogadással vagy éppen elutasítással tekintenek a szent hagyományra a hit lényegi kérdései tekintetében. Afrika, a Közel- és Távol-Kelet, az egykori szocialista blokk – jellemzően a vértanúságban élő vagy onnan jött egyházai –, valamint a skandináv államok és bizonyos Észak-amerikai régiók püspökei egységesek abban, hogy a hitnek, az erkölcsnek ezeket a törvényeit nem lehet alárendelni a jóléti berendezkedésnek. Míg az úgynevezett megengedőbb álláspontot képviselő, főként Nyugat-európai egyházak sorra egybeolvadnak azon társadalmi csoportokkal és nézetekkel, amelyeknek elődeiről már XIII. Leó pápa is azt írta:  fennen hirdetik, hogy egyedüli céljuk a tömeg jólétét elősegíteni s a polgári társadalom előnyeiben a lehető legtöbbet részesíteni…, igazi céljuk: felforgatni a keresztény intézmények által megteremtett vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelvűség tanainak alapján újat létesíteni, az egyház és állam szétválasztásának ürügyén felszámolni az egyház társadalmi hatását.

Ebben a helyzetben és ezekben a kérdésekben nekünk is különös felelősségünk van. A krisztushívők léte ugyanis nem szakadhat két párhuzamos életre: egyrészt a »lelkiéletre« a maga értékeivel és követelményeivel, másrészt a »világi életre«, vagyis a család, a munka, a társadalmi kapcsolatok, a politikai cselekvés, a kultúra területére. A szőlőtőbe, Krisztusba oltott szőlővessző a maga gyümölcsét léte és tevékenysége minden területén meghozza. Isten terve szerint ugyanis a világi élet minden része »történelmi hely«, ahol Jézus Krisztus szeretete nyilvánul és valósul meg az Atya dicsőségére és a testvérek szolgálatára. (Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben, 2002. november 24. A további idézett helyeket is innen vesszük.)

Észre kell vennünk – számtalan egyéb probléma és hiba közepette –, a magyar társadalomban az elmúlt években jó volt látni, hogy érvényre juthatott az élet tiszteletének katolikus szempontrendszere a törvényhozásban, a közgondolkodás formálásában: sokszor pozitív lépésekkel, máskor a meglévő negatívumok szűkítésével vagy legalább a liberalizáció megakadályozásával, miközben a nyugat-európai politikai erők éppen ellenkező irányba léptették társadalmukat és léptek fel Magyarországgal szemben is hasonló igénnyel. Ezért fontos hangsúlyoznunk, amit a tanítóhivatali megnyilatkozásokban olvasunk:

Az Egyház elismeri, hogy noha a polgárok politikai döntésekben való részvételének legjobb kifejeződése a demokrácia, ez csak oly mértékben lesz sikeres, amennyire az emberi személyiség helyes felfogásán alapszik. A katolikus részvétel a politikai életben nem jelenthet kompromisszumot ezen a téren, mert akkor nem létezne a keresztény hit tanúságtétele a világban. Majd így folytatja: Amikor a politikai tevékenység összeütközésbe kerül az erkölcsi elvekkel, amelyek nem engednek meg kivételt, kompromisszumot vagy korlátozást… az alapvető és elidegeníthetetlen etikai követelmények fényében a keresztényeknek észre kell venni, ha az emberi személyiség igazi javát érintő, erkölcsi értékek forognak kockán. Ez a helyzet az abortuszt és az eutanáziát érintő törvények esetében, amelyeknek védeniük kell az élethez való alapvető jogot a fogantatástól a természetes halálig. Ugyanígy szükséges emlékeztetni arra a kötelességre, hogy tiszteletben kell tartani és védeni kell az emberi magzat jogait. Hasonlóképpen védelemre és támogatásra van szüksége a családnak, amely egy férfi és egy nő monogám házasságán alapszik, és védeni kell egységét és stabilitását a modern válási törvényekkel szemben. Semmiképpen sem szabad más együttélési formákat a házassággal azonos szintre emelni, sem jogi elismerést adni ilyeneknek. Ugyanez igaz a szülők szabadságára gyermekük nevelése terén… Hasonlóan kell kezelni a kisebbségek társadalmi védelmét és a rabszolgaság modern formáitól (pl.: drogfüggőség, prostitúció) való szabadságot is. Nem hiányozhat továbbá a vallásszabadsághoz és a gazdasági fejlődéshez való jog…Végül ezen példák között meg kell említeni a béke kérdését.

A béke mindig „az igazság műve és az irgalmasság megvalósulása. Amikor ezen az esetén különösképpen is ezért az ajándékért könyörgünk és adunk hálát, érezzük megszólítva magunkat arra, hogy legyen olyan személy a kapcsolatrendszerünkben, aki szegény, aki belénk kapaszkodhat és akinek szemébe kell néznünk, amikor jót teszünk vele! Ismerjük fel, hogy hitünk és társadalomszemléletünk között nem lehet szakadék, mert ennek létrejötte az igazi árokásás, s hogy a hitről tanúságot tenni a társadalomban azt is jelenti, minthogy a személy tiszteletének előbb ismertetett alapvető szempontjai után következik csak a demokratikus tájékozódás! Ha magunk talán elhibázottnak éljük meg családi körülményeinket, tegyünk meg mindent és vállaljunk áldozatot azért, hogy a következő nemzedéknek ne legyen ebben része! Az idősebb nemzedék tagjaként ne terheljük rá akaratunkat vagy elvárásainkat a fiatalokra, de ha segítségünket kérik, ne sajnáljunk semmiféle áldozatvállalást!

Kezdjünk ebben az elköteleződésben új évet, emlékezve ár, a béke mindig az igazság műve és az irgalmasság megvalósulása.