Május 5. Húsvét 5. hete, szombat
Húsvét 5. hete, szombat – Jn 15, 18-21
Hogyan fogadjuk/viselkedünk, ha vallásos életünk miatt gyűlölnek, vagy üldöznek minket?
Az utóbbi hetek evangéliumaiban Jézus sokszor beszélt arról, hogy mi jellemzi az ő követőit, ki tartozik hozzá, hogyan kell szeretnünk egymást, stb.
Ma azzal kell szembenéznünk, hogy az evangélium szerinti élet szükségképpen gyűlöletet kelt a világban. Ha mi igazán Krisztus hívei vagyunk, már puszta jelenlétünk is felszínre hozza azt a rejtett meghasonlottságot, amit a bűn tud okozni az emberben. Simeon jövendölése, amikor Jézust a születése utáni 40. napon bemutatták a templomban, hogy „az ellentmondás jele lesz sokak számára, hogy megnyilvánuljanak sok szív titkos gondolatai”, azokra is érvényes, akik hozzá tartoznak.
A velünk szemben megnyilvánuló gyűlölettel kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint az üldöztetéssel. Jézus mondta: „Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, ezért gyűlöl benneteket a világ. – Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” Ezek alapján mondhatjuk azt, hogy nemcsak arról lehet felismerni Krisztus tanítványait, hogy szeretik egymást, hanem arról is, hogy a Krisztusban nem hívők gyűlölik és üldözik őket. Tehát a Krisztusban hívők Krisztusért szeretik egymást, a nem hívők pedig Krisztus miatt gyűlölik őket. Amíg Krisztus szeretete az egyik embert szeretetre készteti, a másikban gyűlölet fakad ugyanennek a szeretetnek láttán. Makay Ida „Már sistereg” c. verse szól erről: „Így csak a volt hitet gyűlöljük, / azt, ki hiába élt-halt értünk. / Így csak a rezdületlen törvényt, /amit tudunk, de még nem értünk.”
Valószínűleg kerültünk már olyan helyzetbe, amikor vallásosságunk miatt izzó („sistergő”) gyűlölettel találkoztunk. Nagyon nehéz ilyenkor az indulatos megnyilvánulásokat békésen, megértéssel, szelíden, sőt szeretettel fogadni. Nagyon sok tudatos belső munkába és sok időbe telik, amíg ezek fogadására fel tudunk készülni.
Ne legyünk naiv álmodozók! Ne gondoljuk, hogy a krisztusi örömhír (egy csapásra) jóvá tesz mindenkit! A szelíd és jóságos Krisztust sem szerette mindenki, az ő tanítását sem tekintette követendőnek mindenki, az ő személye sem volt kedves mindenki számára. De ha gyűlölettel válaszolunk a gyűlöletre, vagy megvetjük azokat, akik gyűlölnek minket, akkor nemcsak a világban erősítjük a gyűlöletet, hanem magunkban is meghasonlottságot idézünk elő.
Nem elég kívülről báránynak látszanunk, hanem valóban bárányoknak kell lennünk, és bárányként kell a farkasok közé mennünk, nem pedig báránybőrbe öltözött farkasként. Isten Bárányához kell hasonlítanunk, aki magára vette a világ bűneit.
Meg kell hallanunk azt a vágyat és kétségbeesett kiáltást, amely ma is feltör a bűnökben megcsontosodott, és úgy tűnik, hogy a lassan elkereszténytelenedő, dekadens Európa szíve mélyéből, mint szent Pál idejében: „Jöjj, és segíts rajtunk!” Vállalkozzunk környezetünk megmentésére, de ehhez magunkon kezdjük a munkát!
A mindenki iránt megnyilvánuló türelemhez és szeretethez pedig kérjük a Szentlélek Úristen segítségét!






