November 11. Évközi 32. vasárnap

Évközi 32. vasárnap B. – Mk 12, 38-44

Milyen erős a hitünk és a bizalmunk Istenben?

Márk evangéliuma szerint Jézusnak ez az utolsó tartózkodása a jeruzsálemi templomban. Miután mindent elmondott, már több mondanivalója nincs. Elnézelődik. De nem a templom építményének rendkívüli szépségeiben gyönyörködik. Tudja, hogy alig négy évtized múlva a templomból „kő kövön nem marad”.

Miközben készül arra, hogy áldozatul adja magát az emberek üdvösségéért, az emberek lelkületét figyeli, amely leginkább az emberek adakozási módjában nyilvánul meg. A gazdag írástudókról, akik nagy adományaikat a feleslegükből adták, a szegény özvegyasszonyra irányítja figyelmünket, aki szegénységében maga is támaszra szorult volna. Ő mindent Istennek adott, hiszen a két fillér a teljes vagyona volt. Ezzel kifejezte Istenbe vetett feltétlen hitét és bizalmát. Életét teljesen az Isten kezébe helyezte.

Jézus arra figyelmeztet minket, hogy ne az emberek elismerésére törekedjünk, hanem Isten igazi tiszteletére és szeretetére. Nem az adományunk önmagában vett nagysága a fontos, hanem az a lelkület, ahogyan adjuk. Az embereknek adott ajándékaink sem attól lesznek igazán értékesek, hogy sok pénzbe kerülnek, hanem hogy milyen figyelmes szeretettel készítjük. Ugyanígy vagyunk az Istennel is.

Számíthatunk arra, hogy Jézus minket is (most is, és majd halálunk után is) azzal a tekintettel és mércével néz, mint egykor a szegény özvegyasszonyt. Ne nyugtalankodjunk, mert Jézus nem a teljesítményeink nagyságát, hanem szándékaink tisztaságát nézi. Istennek teljesen oda kell adni magunkat. Isten nem felesleget, nem csak alamizsnát, hanem teljes odaadást kíván.

Előbb-utóbb a mi testünk temploma is leomlik, mint ahogyan Krisztus után néhány évtized múlva a jeruzsálemi templomot is lerombolták. Lehet, hogy nem tudunk nagy eredményeket felmutatni életünkben. De a Mennyei Atya akaratának teljesítésében meg kell tennünk mindent, amire a magunk erejéből képesek vagyunk.

Belső nyugtalanságunk abból fakad, hogy nem merünk teljesen Istenre hagyatkozni. Merjünk bízni Isten gondviselésében, jobban, mint az anyagiakban! Merjünk mindig „igent” mondani Istennek! Valaki mondta, hogy „a mi „igenünk” nélkül a Szentlélek a szúnyognál is gyengébb”. Anyagi kiszolgáltatottságunk érleli meg bennünk azt az erős hitet és sziklaszilárd bizalmat, hogy „semmi nem szakíthat el minket Isten szeretetétől.” Riogatnak minket mindenfélével. Ne ijedjünk meg azoktól a fenyegetésektől, amelyekkel a jövőt illetően akarnak elbizonytalanítani minket!

A templomban Jézus minden szentmisén várja a mi adományainkat is. Tekintetéből bátorítást és erőt meríthetünk a tökéletes bizalomra és az alázatos önátadásra. Kérjük tőle a bizalom ajándékát! Istennek teljesen oda kell adni magunkat. Ha ezt megtesszük, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Istent nagylelkűségben nem lehet felülmúlni!