Október 10. Évközi 27. hét, szerda

Évközi 27. hét, szerda – Lk 11,1-4

Vigyázunk-e arra, hogy jól imádkozzuk a „Miatyánkot”?

Ma az „Úr imájának” a rövidebb formáját hallottuk. Lukács evangéliuma szerint Jézus egyik tanítványa akkor kérte Jézust, hogy „tanítsa meg őket imádkozni”, amikor „Jézus éppen befejezte imádságát”.

A hosszabb változat Máté evangélistánál (Mt 6,9-13) a „hegyi beszéd” része. Máté evangéliuma szerint, amikor Jézus elkezdte tanítani a hallgatóságot, ezzel a mondattal vezette be: „Ti így imádkozzatok!” Nem azt mondta, mint ahogyan a mai evangéliumi részletben Lukács írta, hogy „Ezt mondjátok!”

Nincs értelme arról vitatkozni, hogy melyik formát kell mondani. Lehetséges, hogy az ősegyházban a hosszabb formában imádkozták, viszont az imént olvasott lukácsi változat közelebb állhat ahhoz a formához, amelyet Jézus mondott. Ezért is érdemes röviden végigvenni a Lukács evangélista által leírt ima sajátosságait, és időnként a Jézustól kapott minta alapján felülvizsgálni, hogy mi egyénileg hogyan szoktunk imádkozni, vagyis milyenek a kéréseink, miket szoktunk kérni. Meg kell jegyezni, hogy a megszólítás után az Úr imájának mindkét változata csupa kérés!

Külön figyelmet érdemel az „Abba” megszólítás, amely a zsidó gyerekimáknál szokásos, ahogyan Márknál is szerepel Jézusnak az Olajfák hegyi imájában (14,36). Az „Abba” szót a legjámborabb zsidó sem merte volna használni, a jelenlegi „Abinu” megszólítást pedig végképp nem. Ha „Atyjának” szólította az Istent, akkor az „Ab” vagy az „Abi” = „atyám” szót mondta.

Az első kérésünk az, hogy Isten mindenki előtt nyilvánítsa ki, hogy ő irgalmas „atya”, amelyből persze az következik, hogy mi a gyermekei vagyunk. Az is lényeges, hogyan szólítjuk meg az Atyát: „Atyámnak”, vagy „Atyánknak”. Az utóbbi a helyes, ha a közösség tagjaként szólítjuk meg őt, mint egy a testvéreink közül.

A második kérésünk, hogy az ő „uralma” legyen teljessé bennünk, legfőképpen, hogy teljes szívünkből szeressük őt, szüntelenül rá figyeljünk, benne bízzunk és az ő szeretetének szolgálatában, vagyis az ő „akaratának” a teljesüléséért (= mindnyájunk üdvösségéért) minden erőnkkel és képességünkkel tegyünk meg mi is mindent. A következő három kérés az Úr imájának ebben a formájában is az emberi szükségletekkel kapcsolatos: az élethez szükséges kenyér, a megbocsátásra való készség és végül a „végzetes” kísértéstől való megóvás, amely a hittől való eltávolodást eredményezné. Tartsuk fontosnak ezt az utolsó kérést is (mondjuk tudatos figyelmességgel): a segítség kérését a kísértések idejére. !!! A Máté-féle hosszabb változatban ez kettős kérés!

! Mindkét minta alapján vizsgáljuk felül, hogy egyéni imádságainkban milyen kérések szerepelnek, milyen a magatartásunk, milyen az Istenbe vetett hitünk, reményünk, mennyire személyes (szeretettel teljes) az Istennel való kapcsolatunk! Aztán javítsunk imáinkon, magatartásunkon és életünkön!