Szeptember 9. Évközi 23. vasárnap

Évközi 23. vas. B. – Iz 35,4-7, Mk 7, 31-37 – Megvan-e bennünk a bizalom Isten és egymás iránt? Szoktunk-e köszönteni másokat, (meg)köszönni, (bocsánatot) kérni?

Minden bűn kezdete a bizalmatlanság az Isten iránt. A Sátán az Isten iránti ősbizalmat zavarta meg, amikor hazugságával bizalmatlanságot keltett az emberben. Ez a bizalom-zavar aztán tovább terjedt az emberek között, egészen a testvér-gyilkosságig.

Sok ember boldogtalan, sivár életének, bezárkózásának és társtalan magányának az oka az emberekben való csalódások sorozata, a sok bántás és kudarc, ami életük folyamán érte őket. Kialakul egy olyan bénaság, amikor valaki már nem képes magáról beszélni, nem képes igazi lelki kapcsolatot építeni másokkal, mert szíve tele van fájdalommal, csalódásokkal és szorongással. Az emberek között az elvesztett bizalmat nagyon nehéz visszaszerezni, helyreállítani.

Izaiás a messiási korról szóló jövendöléseiben az ajándékok közt említi, hogy a remegő szívűek megszabadulnak lelki erőtlenségükből, és megoldódik a némák nyelve. A némaságot a szorongás és a bizonytalanság okozza, amely az élet kilátástalanságából származik.

Isten hatalma abban is megmutatkozik, hogy helyre tudja állítani mindazt, ami a teremtés kezdetén volt: a bizalmat az Isten iránt. (Ebből a szempontból helyes a Zsid 11,1 értelmezése: „A hit: szilárd bizalom abban, amit remélünk.”)

A mai evangéliumi részlet középpontjában az arám „Effata!” szó áll = „Nyílj meg!”. A süketnéma a megnyílt fülével és megoldódott nyelvével a hit ajándékát befogadó és tovább adó embert jelképezi.

A természetünkhöz hozzátartozik a kinyílás, a kitárulkozás, hogy tudjunk meghallgatni másokat és beszélni társainkhoz. A másik ember meghallgatása és a vele való beszélgetés révén kerülünk kapcsolatba egymással. De ennek előfeltétele az Istennel való kapcsolat-felvétel és vele való állandó kapcsolattartás, hogy az ember meghallgassa Isten igéjét, megértse azt és feleljen rá. Tehát előbb meg kell nyílnunk az Isten felé, befogadni Őt és a tőle kapott békességet, hogy aztán tovább adhassuk az embereknek.

Az üdvösségtörténet bizonyítja, hogy az Isten bizalma nem rendült meg, Ő hűséges marad ígéreteihez. Az egész üdvösségtörténet az ember folytonos hűtlenségének, és Isten mindig megmaradó hűségének a sorozata.

Jézus azzal kezdte tanítását, hogy bűnbocsánatot hirdetett, és egymással szembeni megbocsátást kért. Ő „békességet szerzett”, amelynek nagy ára volt: a kereszthalála.

Jézus megnyitja a mi fülünket is. Meg akar gyógyítani lelki bénaságunkból: süketségünkből és némaságunkból. Merjünk köszönni egymásnak, tudjunk kérni (bocsánatot is, ha kell), mi is bocsássunk meg szívből egymásnak, köszönjünk meg minden szívességet, és ne felejtsük megköszönni, ha nekünk is megbocsátanak!