Templomunk hírei – 2024. december 8., advent II. vasárnapja

HIRDETÉS

ADVENT II. VASÁRNAPJA

2024. DECEMBER 8.

Szeretettel hirdetjük, hogy

  1. Az adventi vasárnapokon, 18.00-kor kezdődik a gyertyagyújtás és a zsolozsma, a konferenciabeszédeket pedig Martos Levente Balázs segédpüspök úr vezeti; ma a Búzaszem reménye, jövő héten A zarándok reménye címmel. Jöjjünk Isten igéjének befogadására!
  1. A rorate-misék 6.00-kor kezdődnek. Bátorítunk mindenkit a várakozás korán keléssel történő megélésére!
  1. A Szeplőtelen Fogantatás dogmája kihirdetésének 170. évfordulóját ünnepeljük az idén, ebből az alkalomból a hétfői rorate-misét tartományfőnökünk, Berhidai Piusz mutatja be. Az esti zsolozsma keretében megújítjuk rendi közösségünk fölajánlását a Szűzanyának. 
  1. Ma tartósélelmiszer-gyűjtést tartunk. Kérjük, hozzunk be egy csomagot a sekrestyéhez, benne főként rizst, cukrot, olajat, amit tovább ajándékozhatunk a szegényeknek! A sekrestyében jelezhető az is, ha ismernek olyan rászorulót, akinek ez az adomány tényleges segítséget jelent.
  1. Örvendjetek! címmel december 14-én (szombaton), 19.30 órától adventi zenés áhítat lesz a Szent Ferenc teremben, amely során barokk kamarazenét hallhatunk. Közreműködnek a győri Széchenyi Egyetem Művészeti Karának hallgatói.
  1. A 20.00 – 22.00 közötti szentségimádások során hétfőn csendes adorációt tartunk, kedden az Irgalmas Jézussal csoport, szerdán Taize-i imaóra, csütörtökön az Emmánuel Közösség, pénteken a Házas Hétvége Mozgalom vezetésével imádkozunk. 
  1. Megjelent templomunk újságja: a Ferenciek Tere, benne interjú olvasható Martos Levente Balázs püspökkel, megtalálható részletes adventi, karácsonyi programunk vagy a gyónási titokról szóló írás. A kiadvány a padok mögött, a bejáratnál érhető el, kérjük, 650 forint adománnyal segítsétek az előállítását.